Tanulói előadások

POZSONYI VÁR

 

 A pozsonyi vár Pozsonyban, a Duna bal partján 85 méter magas dombon található.

Már a honfoglalás előtt vár állt Pozsonyban, Braszlav pannóniai karoling hűbéres herceg erődje. A várhegy 902-től folyamatosan magyar uralom alatt volt, határvédő szerepe korán kialakult. Először 907-ben említi a mai vár helyét a Fuldai évkönyv.1042-ben, az I. Szent István király halálát követő trónharcok idején I. Břetislav cseh fejedelem rövid időre el tudta foglalni a várat, innen ered a város mai neve (Ekkor még csak föld-fa szerkezetű vár volt). 1052-ben, III. Henrik serege ostromolta a várat, amikor egy Zotmund nevű katona a víz alatt a Dunán horgonyzó ellenséges hajókat megfúrta, és elsüllyesztette. A várban szívesen tartózkodott Salamon király is.1265. október 25-én Přemysl Ottokár cseh király a várban jegyezte el IV. Béla magyar király unokáját, Kingát (Kunigundát).

 

1420-ban a huszita harcok fenyegetései miatt nagyarányú építkezések indultak meg. 1430 körül Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar és cseh király Pozsonyt akarta megtenni országainak székhelyévé, ezért még az ő életében megkezdődött vár gótikus stílusban történő átépítése és egy kút ásása is, de a nagyméretű építési munkálatok az uralkodó halálakor még csak a kezdeti szakaszban voltak. Az építési munkálatok az uralkodó halálával anyagi fedezet hiányában lelassultak. Mátyás király is gyakran tartózkodott a várban; 1491-ben itt állapodott meg II. Ulászló és Habsburg Miksa, hogy a Jagelló-ház kihalása esetén a magyar trónt a Habsburgok öröklik.
A mohácsi csata után a vár délnyugati tornyában őrizték a magyar koronát. A legtöbb koronaőrt a Pálffy család adta. 1552-től 1556-ig tartott a vár reneszánsz átépítése, akkorra a várpalota kinézete kezdte megközelíteni a napjainkban látható formáját. Pálffy II. Miklós grófot 1580. december 23-án Pozsony vármegye főispánjává nevezték ki, egyúttal az időközben Salm Miklós gróf halála után a vár megürült főkapitányi tisztét is betöltötte, Rudolf király pedig 1599. július 24-én Pozsony vármegye örökös főispánságával és Pozsony várának örökös főkapitányságával jutalmazta.
Az időközben romba dőlt pozsonyi királyi vár helyreállítási munkálatainak felügyelésével az 1630. évi országgyűlés saját elnökét, Pálffy III. Pál nádort (sz. 1589. v. 1590) bízta meg. Pálffy nádor és országbíró az építkezéseket közmegelégedésre vezette. A bemutatott számadása alapján az 1649. évi országgyűlésen egybegyűlt rendek elismerést szavaztak neki. Az általa épített királyi vár közel két századon át állott fenn s országos fontosságú események színhelye lett. Itt ismertetett el a Habsburg-ház örökösödési joga 1687-ben és itt köttetett a III. Károly-féle pragmatica sanctio, melyet Pálffy V. János gróf nádor és fővezér – horvát bánként – előbb maga szavaztatott meg horvát területen, majd fogadtatott el a magyar főúri rendekkel. 1741. június 25-én, a pozsonyi vár alatti Szent Márton-dómban Esterházy Imre prímás és Pálffy János nádor Mária Teréziát királynővé koronázta. A Pálffyak tették kellemes lakhellyé a palotát és az öreg tornyot. Nevük évszázadokra egybeforrott a vár történetével.
Mária Terézia királynő szívesen tartózkodott a várban, és az ő idejében épült a kút melletti nagy víztározó. Mária Terézia leánya, Mária Krisztina 1766-ban költözött férjével, Albert herceggel a várba. A vár vízvezeték rendszerét Kempelen Farkas tervezte; a vizet lovak által hajtott szivattyúk nyomták fel a Duna szintjéről vezetékeken keresztül a várudvar alatti alagsorban létesített tartályokba. II. József idejében a várban börtönt, és papnevelő intézetet létesítettek. A vár 1811. május 28-án leégett, a legenda szerint hazájukból elhurcolt itáliai katonák gyújtották föl. A tűz által megkímélt épületrészeket a későbbiekben a katonaság laktanyaként használta.
Brolly Tivadar pozsonyi polgármester felvetette a vár újjáépítésnek az ötletét 1909-ben, de erre végül nem került sor. Az első világháború után a pozsonyi vár a Csehszlovák Köztársaság, majd a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság része lett, ahol felvetődött a magyar uralomra emlékeztető várrom teljes eltüntetése, hogy helyére az állami hivataloknak vagy a Comenius Egyetemnek új épületet emeljenek. Ennek érdekében nemzetközi pályázatot is hirdettek a várhegyen, és a mellette lévő Víz-hegyen épülő diákváros terveire. A második világháború után az eredeti tervekkel ellentétben mégis sor került a vár újjáépítésére, de a vár alatti zsidónegyedet az épülő új Duna-híd miatt csaknem teljes egészében lebontották. 1953-ban kommunista csehszlovák hatóságok döntöttek a rekonstrukciójáról. A palotának kész kellett lennie 1968. október 28-ára, hogy ott aláírhassák a cseh–szlovák föderációról szóló törvényt. Ennek az eseménynek az emlékére ültették a külső várfalakon belül lévő nagymorva bazilika mellett álló három hársfát.
A vár napjainkban
 
A pozsonyi várban a Szlovák Nemzeti Múzeum állandó kiállításai (bútorkiállítás, Felvidék régmúltjának kincsei), és a Szlovák Nemzeti Tanács reprezentációs termei működtek. A Luginsland-bástyában hangszerkiállítás volt. A várban jelenleg 2009 óta rekonstrukciós munkálatok folynak, melyek végeztével várhatóan új kiállítások nyílnak majd. 2010-ben a bejárat előtt politikai indíttatásból átadták I. Szvatopluk morva fejedelem lovasszobrát, melynek talapzatán kezdetben az "ószlovákok királya" felirat volt olvasható. A szobrot művészi, a felállíttatását pedig mind politikai és történeti oldalról kritikák érték.
Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 18961914. Pozsony vármegye, 701.

 

Vágsellye

 

Vágsellye Szlovákiában, a Nyitrai kerületben fekszik.Először 1002-ben említik a helyet írásban, „terra Wag” néven. 1522-ben Majthényi Uriel kiváltságokat adományozott a városnak. 1536-ban I.Ferdinánd mezővárosi rangra emelte. Később, 1586-ban a jezsuitákhoz került, majd 1663-tól a törökök kezén volt. A török elleni végvári harcok fontos bázisa volt. Az 1661. és 1663. évi török pusztításkor 300 házból mindössze 30 maradt meg. Nagy veszteségek érhették a várost a Rákóczi-szabadságharc alatt is, ugyanis az 1715-ös népszámlálás idején csak 13 paraszt és 16 zsellér lakott itt. A Vág folyón átívelő első közúti hidat1912-ben, a vasúti hidat 1898-ban építették. Vágsellyén 1961-ben, és a közelmúltban is találtak neandervölgyi-leletet. Napjainkban már több műemlék és templom is található itt, mint például a Szent József kápolna, vagy a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékműve. A város központjában áll a 16. századi, átalakított egykori várkastély, a Pázmány-kastély, amelyben a 18. század kezdetén jezsuita kollégium működött. Jelenleg a Szlovák Belügyminisztérium Pozsonyi Állami Levéltárának a fióklevéltára található az épületben. A Szent József kápolnát 1702-ben, céhes adományokból hozták létre. A mellette álló márványkeresztet 1953-ban emelték. A városban két iskola is működik. A magyar tanítási nyelvű alapiskola, melynek épülete 1906-ban épült, és egy 1950 óta álló szlovák gimnázium. Találunk itt mozit, könyvtárat, jégpályát és lovardát is. Megtekinthetjük a magyar házat, mely 2004 óta szolgál kulturális funkciókat, vagy a Skanzen épületét, ami 1930-ban készült el, és 1963-ban műemlékké nyilvánították. Vágsellyének 5 testvérvárosa is van, Csehországban, Finnországban, Lengyelországban és Ukrajnában, valamint Magyarországon Oroszlány.

 

Bős

Bős (szlovákul: Gabčíkovo, korábban Beš) község Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában. 2011-ben 5361 lakosából 4711 magyar és 580 szlovák volt.Itt született 1703-ban Amade László költő.

Fekvése

Bős Dunaszerdahelytől 12 km-re délre a Duna bal partjának közelében, a Csiliz-patak partján fekszik. A bősi vízierőmű alvízcsatornája és a Duna főága közötti sziget déli része is Bőshöz tartozik.Nyugatról Baka, északról Nyékvárkony, délkeletről Csilizpatas, Balony, Csiliznyárad és Szap, délnyugatról pedig Lipót és Ásványráró községekkel határos. Délnyugati határát (mely egyben országhatár is) a Duna alkotja. Bős a Dunaszerdahelyi járás 3. legnagyobb területű és 4. legnépesebb települése (egyben a legnépesebb városi rangot el nem nyert község).Bőst az 506-os út köti össze a medvei Duna-híddal (15 km), valamint Bacsfával (22 km). Az 507-es út Dunaszerdahely (11 km) felé teremt összeköttetést Nyékvárkonyon keresztül. Mellékút köti össze Csilizradvánnyal (12 km) és a vízierőművel (3 km).

Története

Területén már a honfoglalás után megtelepedtek a magyar törzsek.A települést 1850-ben, 1862-ben, 1876-ban és 1878-ban árvíz öntötte el.Bős magyar mezőváros,Pozsony vármegyében található.Főgazdasága tágas réteiben, legelőjében áll; a honnan a lakosok nemcsak sok szarvasmarhákat, lovakat tartanak, hanem ezenfelül szénáért is tetemes summa pénzt vesznek be. Egyébiránt a szénájok nem a legjobb s idegen marha nehezen eszi meg. 1910-ben 2823 lakosából 2805 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásához tartozott.1928-ban Kotlibamajoron szlovák kolóniát létesítettek, összesen 5 család vásárolt az Amadé család birtokából gazdaságot. A kolónia nagysága kérdéses, a telepesek között valószínűleg maradékbirtokosok is voltak.1938 és 1944 között – az I. bécsi döntés következtében – ismét magyar fennhatóság alá került.A rendszerváltás után határában menekülttábort létesítettek.

SOMORJA

samorin.sk

somorja.sk

Először 1238-ban említik templomát „ecclesia Sancte Mariae" néven (azon oklevél hitelességével kapcsolatban kétségek merültek fel). Az első hitelesnek vélt írásos emlék 1285-ből származik, ebben Somorját „Villa Sancte Márie"alakban említik. 1287-ben „Zenthmarya”, 1383-ban „Samaria”, 1406-ban „Sand Marein", 1513-ban „Zenth Maria"néven említik a korabeli források. 1287-ben Károly pozsonyi várispán kapta adományként. 1405-ben Zsigmondkirálytól szabad királyi városi jogokat és vámmentességet kapott, ekkor lakosai erődfallal vették körül. 1411-ben vásártartási jogot kapott. 1410-től többször elzálogosították. Mátyás 1465-ben megerősítette Somorja eredeti kiváltságait, 1589-ben azonban elvesztette szabad királyi városi rangját, s mezővárossá lett. Győr eleste (1594) után a város jelentősége megnőtt. Egykori erődítményeinek már nyoma sincs. 1580-ban Pálffy Miklós szerezte meg és a pozsonyi várispánsághoz csatolta. 1683-ban felégette a török. A 17. századtól a pozsonyi uradalom egyik központja, a Csallóköz nyugati részének gazdasági központja. A 16. századtól egymás után alakultak meg céhei. Előbb a szűcsök és gombkötők, majd a 17. századtól a kovácsok, a lakatosok, a bognárok, csizmadiák, molnárok, később az asztalosok, az ácsok, cipészek, fazekasok, szabók és kőművesek alakították meg céhüket. 1689-ben I. Lipót császár törvényhatósági és közigazgatási jogokkal ruházta fel. 1712 és 1805 között növekedett a város által tartható vásárok száma. A pálosok 1690-ben telepedtek meg itt és felépítették kolostorukat. A 18. században 13 malom és sörfőzde működött a településen. Az adóösszeírások szerint 1550-ben 110, 1564-ben 72, 1588-ban 69 portája adózott. 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került egy 540 darabos, a város határában előkerült pénzlelet egy része, amely 17. századi magyar uralkodók vereteit tartalmazta[2]. 1715-ben 4 malma és 198 adózó háztartása volt. 1828-ban 412 házában 2990 lakos élt. Hitelintézetét 1894-ben alapították. Az első világháború idején területén hadifogolytábor működött, ahol főként orosz és olasz hadifoglyok raboskodtak.

A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Somorjai járásának székhelye volt. 1927-ben Khin Antal tanár múzeumot alapított a városban. Egykori gyűjteményeinek egy része, ma a pozsonyi Nemzeti Múzeum raktáraiban található.

SZENC / Senec/

Szenc Szlovákia délnyugati részén terül el, és a Napos-tavak (Slnečné jazerá) üdülőközpontnak köszönhetően ismert idegenforgalmi központ. A város azonban nem csak a nyári turistaszezon látványosságaihoz kötődik, a látogatók egész évben több századnyit visszautazhatnak az időben, mikor a város történelmi nevezetességeit csodálják.

Senec városát a természeti adottságok is idegenforgalmi szerepre szánják.  A város éghajlata enyhe, a tavak vize nyáron átlagosan 25°C és a nap több mint 2200 órát süt évente a város felett. Senec gazdag vízisport valamint horgászati lehetőségekkel rendelkezik, és a Napos-tavak központ széleskörű szállás és étkezési lehetőségeket biztosít. Mindez együtt a várost keresett turistaközponttá teszi. A Napos-tavak központban szinte minden megtalálható – szállodák, bungalók, sátortábor, homokozóval, mászókákkal és hintákkal felszerelt játszóterek, sőt még egy szabadtéri mozi is van a közelben. A szállodák gazdag sportolási lehetőségeket is biztosítanak – legyen ez tenisz, squash, bowling, biliárd, minigolf vagy asztali tenisz. A látogatók rendelkezésére állnak medencék, szaunák, fitnessz termek és masszázsasztalok is. 

TÖRTÉNELEM

Senec város történelmét a 13. század közepétől kísérhetjük figyelemmel. A várost legelőször Roland gróf és palatínus okirata említi 1252-ben. A város a 15. század 80-as éveiben városi előjogokat szerzett Korvin Mátyás uralkodása idején.

NEVEZETESSÉGEK

A város látogatói a helyi történelmi nevezetességek megtekintése közben ismerkedhetnek meg a város történelmével. Senec főterén áll az Immaculata – az 1747-ben épített pestisoszlop, amely a pestisjárvány végét köszönte meg. A téren található meg az 1552-ben épült Szégyenoszlop (Stĺp hanby) is, amely az elitélt bűnözők nyilvános korbácsolására szolgált. A városban épült fel 1825-ben a környék egyetlen zsinagógája is, a város ugyanis nagyszámú zsidó kisebbséggel rendelkezett. Reneszánsz stílusban épült a Nagy Stift (Veľký Stift) – ez a nagyméretű épület eredetileg földesúri kastélyként szolgált, de később volt női javítóintézet, lelencház és katonai akadémia is. A város központi terének legértékesebb műemléke a 16. század második felében reneszánsz stílusban épült kis kastély – a Török-ház (Turecký dom).  Ez az épület védelmi szerepet is ellátott, és itt ülésezett a pozsonyi vármegyegyűlés is. A város legrégebbi kultúrtörténeti épülete (és a város dominánsa) a Szent Miklós-templom (Kostol sv. Mikuláša biskupa), amelynek az alapja még a gótikus korszakból származik. Maga a templom több átépítést élt meg, és nagy része barokk stílusú.

GALÁNTA

GALÁNTA a Vág és a Dudvág folyók között terül el. A város történelme szorosan összefonódik az Eszterházyjelentős magyar nemes család egyik ágával.

GALÁNTA (16 000 lakos) a Dunamenti-síkság északi részén terül el. A város a dunamenti régió egyik közigazgatási, kulturális és gazdasági központja. A város látogatóinak nem szabad kihagyniuk a minden augusztusban megrendezésre kerülő Galántai vásártés a májusban megrendezésre kerülő Kodály Zoltán napokat.

 

TÖRTÉNELEM

Galántáról az első írásos említés 1237-ból származik. A település csak a 17. században szerzett városi előjogokat. A város számára nagy jelentőségű volt az Eszterházy nemesi család jelenléte, mely két fontos történelmi nevezetességet hagyott maga után – a 17. századireneszánsz kastélyt és az 1860-ból származó neogótikus kastélyt. A város számára a 19. Század hozott különösen nagy változásokat, amikor a város a régió adminisztratív központjává vált. A város fejlődését nagymértékben elősegítette a vasútvonal megépítése is, a város 1850-ben csatlakozott rá a magyar vasúthálózatra. A város mai arculata a 20. Század második felében alakult ki, amikor az eredeti történelmi épületek nagy része áldozatul esett az érzéketlen szocialista urbanizációs politikának.

NEVEZETESSÉGEK

A reneszánsz kastély 160 tájékán épült Eszterházy Ferenc megrendelésére. A kastély jelenlegi arculatát az utolsó komplex felújítás után nyerte el, amely 1992-ben fejeződött be. A kastélyban jelenleg házasságkötő terem, a városi galéria és a honismereti múzeum állandó kiállítása található. A kastély pincehelyiségei helyi kulturális és társadalmi eseményeknek adnak rendszeresen helyet. 

A neogótikus kastély 1633-ben épült Eszterházy Pál és Dániel megrendelésére. Az épület eredetileg reneszánsz stílusban épült, de 1736-ban átépítették barokk stílusban. A kastély végső formáját 1861-ben nyerte el egy radikális átépítés után. Ezt az átépítést Eszterházy József kezdeményezte, akit a romantikus angol gótikus stílus inspirált.

A város fő utcáján található az 18ö5-ben épült Szent István templom a felújított óratoronnyal. A templom belsejének legszebb darabja az 1741-ből származó oltár, melyet a lebontott barokk Hétfájdalmú Szűz Mária kápolnából szállítottak át. A városban fennmaradt néhány polgárház is, ezek közül az egyik ad otthont ahonismereti múzeumnak. A régi temetőben látható az Eszterházy család temetkezési kriptája. (forrás: https://slovakia.travel/hu/galanta-galanta)

DUNASZERDAHELY

 

Valószínűsíthetően a 9. századból származott egy sarkantyúkkal eltemetett személy sírja, amelyet a téglavetőnél tárt fel Ľudmila Kraskovská 1947-ben. Állítólag további sírok (hozzávetőlegesen 20 sír) is megsemmisülhettek.[4] A honfoglaló magyarok a Csallóköz viszonylag szárazabb területeire települtek, azonban Dunaszerdahely környékére vonatkozóan egyelőre nincs ilyen jellegű adat.

1256-ból maradt fenn első írásos említése Svridahel alakban a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében. A jelentés említi Myrck (Márk) elöljárót.[5] 1297-ben Szerdahely a Héder nembeli Hernard fia Jakab mester birtoka volt.[6]

A 14. században kialakul Szerdahely központi magja, a Szentfundusként említett városmag. A szó jelentése sérthetetlen vagy szent terület. Ez a katolikus templom körül elterülő, kőfallal elkerített területre utal, amelyen belül a temető is elterült. A falon kívül épült ki a település, zajlott a piacozás. A népi emlékezet az 1800-as évekig megmaradó kőfalat szerdahelyi várként említi.[7]

1302-ben a pozsonyi káptalan okirata Sexe Zeredahel-i falunagyot és testvérét Budát említi.[8] 1305-ben Zeredahel-i Péter fia András egyezséget köt a pozsonyi káptalan előtt.[9] 1310-ben a pozsonyi káptalan előtt átiratott privilegiális oklevélben szerepel Sexe falunagy és Zeredahel-i Buda.[10] 1321-ben Szent György templomának papja Pál volt.[11]1324-ben Miklós pozsonyi ispán jelentésében említik Szerdahely és Kürt piacait.[12] 1332-ben papja Iwan.[13] 1335-ben vásárhelyként szerepel.[14] 1336-ban Péter fia Tamás liptói comes, csókakői és gesztesi várnagy, Póka fia Kelemen halála után hűséges szolgálataiért magának kérte Pókaföldet[15], melyet Károly Róbert 1341-ben neki adományozott.[16] Ekkor említik Szerdahely templomának védőszentjét Szent Györgyöt is.[17] 1342-ből szintén Pókatelekre vonatkozó birtokügyi okirat maradt fenn. Ebben Szomor (Zomor) utódja, Miklós szerzi meg Pókatelket.[18] Ugyanő 1345-ben a birtok negyedrészét elzálogosítja Keresztúri Apród Miklós fiának Tamásnak.[19] Miklóstól származtatja magát a Pókateleki Szomor, ill. Kondé család.[20]

1422-ben említik Jakab nevű plébánosát.[21] 1429-ben Luxemburgi Zsigmond parancsában, melyben Komárom várának várnagyát utasítja az eltulajdonított jószág visszaszolgáltatására, mint mezőváros szerepel.[22] A gyakori birtokháborítások miatt, a középkori források legtöbbször a pókatelki Kondé[23] és Szomor[24]családokat említik.

Újkor

A 16. században újjáépült Szerdahely iskolája.[7] Középkori eredetű templomát 1518-ban mellékhajóval bővítik ki. Szerdahelyet 1599-ben az Erdődi Pálffy családkapta meg hitbizományi birtokul, akik egyben a helyi (katolikus) egyház, illetve templom kegyurai lettek. Ezen időszakban is több határvillongással találkozhatunk, hiszen a több egymás mellett létező település más és más nemesi család fennhatósága alatt állott. Újfalu birtokosa a Kondé család, Nemesszegen pedig több családot is találunk (például a Thúroczi, Perényi, Németh, Bíró).[forrás?] Újabb mesterségek is megjelentek a városban (csizmadia, kovács, kalapos, kádár), melyek céhekbe tömörültek.[7]

Ezen korból származhat a település eredeti címere (pecsétje) is, hiszen az a gellei szék központi templomának védőszentjét Szent Pétert ábrázolja.[forrás?] Az 1574-es portaösszeírásban (26 jobbágy- és 3 nemesi család) is mint város szerepel, ennek ellenére Jozef Novák a legkorábbi 1579-ből csak töredékesen fennmaradt de valószínűsíthetően a 16. század elejéről származó pecsétlenyomatot nem tartja városi pecsétnek, feltételez azonban egy korábbi gótikus pecsétnyomót is.[17]

A Pázmány Péter-féle vizitációkban Szent Györgynek szentelt temploma mint neves hely van megjelölve, s említik a templom mellett álló katolikus iskolát is. Az anyakönyvezést a plébánián 1673-tól vezetik rendesen.[25]

A Rákóczi-szabadságharc idején Szerdahely felügyelt város volt, környékén a természeti viszonyok miatt nem folytattak jelentős küzdelmet. A 18. század első felében jelenik meg nagyobb számarányban a zsidóság, amit a Pálffy család is támogatott. A zsinagóga a katolikus templom mellett épült fel. Közép-Európa egyik jelentős zsidó hitközségévé nőtték ki magukat. Később a lakott területen kívül létesítettek izraelita temetőt, amely még ma is létezik Sikabony mellett.[7]

A város rohamosan terjeszkedett. A Szent György templomot 1742-ben renoválták és barokkizálták. Kolerajárvány is sújtotta a várost. 1777-ben egySzentháromság-oszlopot állítottak, amely a pestisjárványokra emlékeztet. A 18. század végén a lakosok az Újfalu határában elterülő temetőbe temetkeztek. A pestisjárványok elkerülése érdekében Újfalun és Nemesszegen xenodochiumot (kórházat, ispotályt) építettek, ami 1869-ig működött. A templom köré temetkezést Mária Terézia rendeletére egészségügyi okok miatt befejezték.[7]

A 19. században lebontották a templom melletti kis kápolnát, majd a körülötte lévő falat is. A házak többségét még vályogból építették, fonott kéménnyel és döngölt padlóval, melyek tűzveszélyesek voltak. A 19. században három nagyobb tűzvész volt (1842, 1865 és 1887). 1864-ben a csizmadiacéhből alapították meg a tűzoltóságot.[7]

Az 1848–49-es szabadságharc alatt már Duna-Szerdahely néven említik. Később 1861. január 16-ai gyűlésen egyesítették Szerdahelyt, Nemesszeget, Újfalut ésOllétejedet. Az egyesített városnak 7 vására volt: Márton-, Luca-, Piroska-napi, Virághéti, Keresztjárói, Magdolna- és László-napi. 1862-ben marhavész, majd 1866-ban fagykár és éhínség, két évvel később kolera tizedelte a lakosságot. 1870-re elkészült az egykori Széchenyi utcán felépült neológ zsinagóga és az evangélikus templom, amelynek tornya csak 1938-ban épült fel.[7]

20. század

 
A (mára már lerombolt) szerdahelyivasútállomás az 1930-as évek elejéről. Jól látható rajta a kétnyelvű helységnévtábla.

A századfordulón új községházát avattak fel, amely a mai városháza helyén állt. 1903-ban bevezették a telefont és avillanyvilágítást.

Az első világháború alatt az élelmiszerek drágultak, több sorozás történt, a város hadikölcsönöket jegyzett és szünetelt a tanítás. Már a háború elején létesítettek egy hadifogolytábort, ahová 1914 szeptemberében 10 ezer orosz katonát zártak. A háború itt a fogolytábor őrszázadának 1918. november 4-i fegyverletételével végződött. 1919. január 8-án cseh csapatok szállták meg a várost. Kihirdették a statáriumot, majd cseh hivatalnokok érkeztek a városba. A korábbi helyükön maradt állami alkalmazottaknak állampolgári esküt kellett tenniük. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásának volt a székhelye, azután jogilag is az első Csehszlovák Köztársaság része lett.[7]

A második világháborúban a német megszállás idején (1944 júniusában) a város lakosságának közel felét alkotó zsidó közösséget (mintegy 3 ezer fő) elhurcolták.

1960-ban ismét várossá nyilvánították, ekkor csatolták ismét hozzá az addig különálló Sikabony települést is (1939-ben már egyszer összevonták). A város a közel 120 ezer lelket számláló Dunaszerdahelyi járás legjelentősebb kulturális, közigazgatási és gazdasági központja. Pozsony közelségének köszönhetően (mindössze 37 km) igen dinamikusan fejlődik.

Népessége

 
Városközpont

1880-ban Dunaszerdahely 4182 lakosából 3531 magyar, 416 német, 55 szlovák, 2 szerbhorvát és 1 egyéb anyanyelvű, 31 idegen és 134 csecsemő volt. Ebből 2109 római katolikus, 1874 zsidó 120 evangélikus, 78 református és 1 más vallású. Sikabony 607 lakosából 585 magyar 1 szlovák, 1 egyéb anyanyelvű és 20 csecsemő volt. Ebből 503 római katolikus, 78 református és 26 zsidó volt. Ollétejed 107 lakosából 106 magyar anyanyelvű és 1 csecsemő volt. Ebből 106 római katolikus és 1 református.

1900-ban Dunaszerdahely 4821 lakosából 4481 magyar, 286 német, 33 szlovák, 3 ruszin és 19 egyéb nemzetiségű volt. Sikabony 767 lakosából 754 magyar, 9 szlovák és 4 német volt. Ollétejed 121 lakosából 119 magyar, 1 szlovák és 1 egyéb nemzetiségű volt.

1910-ben 4762 lakosából 4679 magyar volt.

1930-ban 6280 lakosából 2944 magyar és 2186 zsidó nemzetiségű volt.

2001-ben 23 519 lakosából 18 756 magyar, 3588 szlovák, 353 roma, 147 cseh és 24 német volt.

2011-ben 22 477 lakosából 16 752 magyar és 4373 szlovák volt.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunaszerdahely